Rosszcsont papagájok a világ túloldaláról

Hét éves szünet után újra vannak keák a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Új-Zélandon honos papagájok különlegessége a játékosság és a műszaki érdeklődés. Ez utóbbi lényegében abból áll, hogy mindent szétszerelnek, ami egy kicsit is puhább az acélnál. A játékos madarak összesen négyen vannak és a napokban vették birtokba új otthonukat.

Ismét vannak keák a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Új-Zélandon honos papagájokat utoljára hét évvel ezelőtt láthatta a fővárosi közönség. A négy madár január végén érkezett Hollandiából, ám az elmúlt heteket a karanténállomáson töltötték. Végleges helyükre, az Ausztrálház végében található tágas röpdébe e hét elején kerültek. A két tojóból és két hímből álló közösség tagjai egyelőre még nem kaptak nevet, bár egyiküket a gondozók máris Brokkolinak becézik, a szóban forgó zöldség iránt megnyilvánuló rajongása miatt.

A kea (Nestor notabilis) a viszonylag nagyobb testű papagájok közé tartozik, testtömege megközelíti az egy kilogrammot. Őshazája Új-Zéland déli szigete, ahol a 600 és 2000 méter közötti tengerszint feletti magasságban található alhavasi cserjésekben, erdős völgyek mentén érzi otthon magát. Ennek megfelelően a hideget is jól viseli, így a tél beköszöntével sem kell majd számukra fűtött belső teret biztosítani. Táplálékuk igen változatos: leveleket, rügyeket, hajtásokat, virágokat és magvakat éppúgy elfogyasztanak, mint különféle rovarokat, vagy pókokat. Különösen kedvelik a bogyókat, és alkalmanként dögöt is esznek. Egyébként úgyszólván állandóan táplálék után kutatnak, rendkívül kíváncsiak, és mindent igyekeznek megvizsgálni, elcsenni, ami valamelyest ehetőnek tűnik. Emiatt tréfásan Új-Zéland szarkájaként is szokták emlegetni őket. A kirándulók nem mindig örülnek a keák érdeklődésének, mert előfordul, hogy a madarak leszedik a parkoló gépkocsik szélvédőjének gumiszigetelését, vagy leszerelik a visszapillantó tükröket.

A keák sajátos műszaki érdeklődése az állatkertekben is megfigyelhető, hiszen ezek a madarak szinte mindig aktívak, mindig foglalatoskodnak valamivel. Éppen ezért abban a néhány állatkertben, ahol egyáltalán tartanak keákat, mindenütt nagy népszerűségnek örvendenek. Az állatgondozók újabb és újabb játékokat igyekeznek kieszelni számukra. Budapesten már most többféle labdát, kartondobozt, papírhengert és más izgalmas tárgyat kaptak, amellyel kedvükre játszhatnak, illetve amelyeket kedvük szerint tönkretehetnek, szétcincálhatnak.

A faj állománya a szabad természetben sajnos csökkenőben van. Ezt részben az illegális vadászat, és bizonyos mértékben a környezetszennyezés okozza, leginkább azonban az Új-Zélandra az ember által betelepített, ott nem őshonos emlősök veszélyeztetik a keák fennmaradását. Ha a kihalás veszélye ma még nem is fenyegeti közvetlenül, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) természetvédelmi szempontból "sebezhetőnek" minősíti a fajt. Ezzel összefüggésben a kea a veszélyeztetett állatfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó ún. Washingtoni Egyezmény II. függelékében is szerepel. Európában 1993 óta egységes törzskönyvet vezetnek a kontinens állatkertjeiben élő keákról.