Kuszkuszkölyök az Állatkertben

A kuszkusz nemcsak egy étel neve, hanem az erszényesek egyes képviselőit is így hívják. A Fővárosi Állat- és Növénykertben erről bárki meggyőződhet, mi több, mostanában nemcsak felnőtt állatokat, hanem egy cseperedő ifjú kuszkuszt is láthatnak a látogatók.

Kuszkusz született az Állatkertben. Igaz, ez az esemény a tavalyi év vége felé történt, ám mivel erszényes állatról van szó, amely ráadásul éjszaka aktív, a kölyökből korábban nem igazán láthatott túl sokat a közönség. Mostanra viszont a kicsi tulajdonképpen már elhagyta az erszényt, bár nagyon messzire még nem távolodik el az anyjától, mi több, rendszeresen visszadugja a fejét az erszénybe, hogy egy kis tejet igyon.

Amint az erszényből sejteni lehet, a kuszkuszok az erszényesek (Marsupialia) közé tartoznak. Igazából 331 különféle erszényesfaj létezik. Ezeket a természettudósok összesen 7 rendbe, azon belül pedig 21 családba sorolják. E családok egyike a kúszóerszényesek családja (Phalangeridae), ahová összesen 27 faj tartozik. Ezek egyike az egyszínű, vagy másik nevén földi kuszkusz (Phalanger gymnotis), amely életmódját tekintve lényegesen különbözik a többi kúszóerszényestől. Az ide tartozó fajok nagy része ugyanis ideje nagy részét a fák ágain kúszva tölti, az egyszínű kuszkusz azonban csak részben nevezhető fán lakó fajnak. Viszonylag sokat mozog ugyanis a talajszinten, mi több, a rendszerint pihenéssel töltött nappali órákban sziklahasadékokba, kisebb barlangokba, fák gyökerei alatti üregekbe húzódik vissza. Mi több, akár ember alkotta üregekbe, például vízelvezető csövekbe is beköltözhet.

Az egyszínű kuszkusz őshazája az ausztrál szárazföldtől északra található hatalmas sziget, Új-Guinea, illetve a jóval kisebb Aru-sziget. Ezeken a területeken, az ottani trópusi erdőségekben érzi jól magát, méghozzá nemcsak az alacsonyabban fekvő területeken, hanem akár 2700 méteres tengerszint feletti magasságban. Mivel Új-Guinea igen közel esik az egyenlítőhöz, még ebben a magasságban is buja trópusi erdőségek alkotják a természetes növénytakarót. Egy ilyen állat kifejlett korában 1,5-4,8 kg-ot nyom, attól függően, hogy milyen ivarú, illetve, hogy őshazáján belül pontosan melyik vidéken él. Úgy látszik ugyanis, hogy a magasabb hegyvidékeken élő állatok valamivel kisebbek szoktak lenni, mint az alacsonyabb területeken lakó fajtársaik.

Más kuszkuszokhoz hasonlóan testalkata egyrészt a fán lakó, másrészt az éjszakai életmódhoz alkalmazkodott. Mellső lábain két ujjat képes szembefordítani a másik hárommal (hasonlóan például a koalákhoz), a hátsó láb mancsán viszont csak egyetlen, széles hüvelykujj fordítható szembe a többivel. Kapaszkodó farkának hátulsó kétharmada teljesen csupasz, kissé rücskös, érdes felületű bőr fedi, mi több, a farok végén kissé az emberi ujjbegy barázdáihoz hasonló bőrlécrendszer segíti a biztos, csúszásmentes kapaszkodást. A test többi részét tömött szőrzet fedi, a fülek viszont – amint arra az állat tudományos neve is utal – szinte teljesen csupaszok. Domború szemei és hosszú bajuszszálai az éjszakai sötétben való tájékozódást segítik.

Bár az egyszínű kuszkusz lomb- és gyümölcsevő állatnak számít, időnként állati eredetű táplálékot is fogyaszt. Ez utóbbi általában apró gerinctelenekből, madártojásokból és -fiókákból, esetenként apróbb gerincesekből áll. Állatkerti megfigyelések szerint előfordult már, hogy egy ilyen állat egy kisebb termetű polinéziai patkányt (amely a kuszkusz élőhelyén is őshonos), egy másik pedig fiatal barna víziagámát ejtett zsákmányul, illetve fogyasztott el. Ezek az esetek azonban inkább ritka kivételnek számítanak.

A nőstények bő két hétig vemhesek, az embriószerűen fejletlen újszülöttek fejlődése a hasi erszényben folytatódik tovább. Rendszerint csak egyetlen utód szokott születni, de ikrek is előfordulhatnak. Mivel az erszényben összesen négy emlő található, elvileg nincs akadálya két utód egyidejű felnevelésének. A kölyök általában 108 napos kora körül hagyja el először az erszényt, ekkorra nemcsak a szőre nő ki, hanem a szeme is kinyílik. Egy hónappal később már legalább annyi időt tölt az erszényen kívül, mint magában az erszényben. Véglegesen pedig a 160. és a 200. életnap után költözik ki az erszényből.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az 1980-as évek óta tartanak folyamatosan egyszínű kuszkuszokat. 2010 óta a Pálmaház és az állatsimogató között található, korábban madaraknak otthont adó Ausztrálházban láthatja őket a nagyközönség. Az épület északi felében egy úgynevezett noktuáriumot, azaz olyan állattartó helyet alakítottak ki, ahol a fordított világítási program következtében félhomály fogadja a látogatókat, az éjszakai állatok pedig aktív életet mutatnak a közönség szeme láttára.