Újra felbukkant a ritka madárfaj
30 éve nem látott madárfaj, a haris egy példányát fogták be és gyűrűzték meg a Tata és Naszály között elterülő Ferencmajori-halastavaknál egy madarásztáborban. Az Európában sebezhető fajként számon tartott madarat utoljára a 80-as években látták és hallották a területen. A haris Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 500 ezer forint.
A Tata és Naszály között elterülő Ferencmajori-halastavak 13 tóból álló rendszerének teljes kiterjedése a tavakat körülölelő nádasokkal együtt mintegy 370 hektár, ez Komárom-Esztergom megye legnagyobb vizes élőhelye. Az utóbbi közel húsz évben a madarásztábor résztvevői mintegy 280 fajt figyeltek meg. Köztük olyan, európai viszonylatban is említésre méltó ritkaságokat, mint a vándor partfutó, a vörös ásólúd, a szirti sas vagy a kacagó csér.
A harist a napokban a halastavak területén működő Hopp Ferenc Madárgyűrűző, Vonuláskutató és Szemléletformáló Tábor keretén belül sikerült megfogni és meggyűrűzni. Az Európában sebezhető fajként számon tartott, hazánkban fokozottan védett fajt még a 80-as években egy-egy alkalommal hallották és látták a területen. Azóta ez az első bizonyított adata a Ferencmajorban.
A 27-30 centiméter testhosszú haris egyike az északi félteke legsérülékenyebb madárfajainak, egész életében az emberi szem elől rejtetten él, jelenlétéről megbizonyosodni szinte csak hangja alapján lehet. Állománya az utóbbi évtizedekben drasztikusan csökkent, elsősorban az élőhelyéül szolgáló nedves kaszálórétek fogyatkozása miatt. Egy 1998-ban végzett felmérés alapján az akkori hazai állományt 1500 pár körülire becsülték.