Genetikailag rendkívül sérülékeny a világ legritkább kutyaféléje

Veszélyben a világ legritkább kutyaféléjének, az etióp farkasnak a genetikai állománya - állapították meg szakemberek egy 12 éves kutatást követően.

A más néven kaberként vagy abesszin rókaként ismert állatnak a becslések szerint mindössze 500 példánya él vadon a nyugat-afrikai ország felföldjein. Mivel a populáció kisméretű, ezért a génállományuk rendkívül belterjessé vált, így túlélését nem csak a természetes élőhelyének csökkenő mérete veszélyezteti - olvasható a tanulmányt közlő Animal Conservation című folyóiratban.
   
Dada Gottelli, a Londoni Zoológiai Egyesület szakembere oxfordi és berlini munkatársaival 72, vadon élő kaberen tanulmányozta a faj genetikai változatosságát, a populáció struktúráját és a génáramlást - vagyis a populációk közötti génvándorlást. A megfigyelt egyedek a mára megmaradt hét populáció közül hatból származtak.
   
Tapasztalataik szerint az etióp farkas kis létszámához képest genetikailag meglepően sokszínű, aminek oka az lehet, hogy a faj csoportjai viszonylagos elszigeteltségben élte túl a legutóbbi, 18 ezer évvel ezelőtt végződő jégkorszakot Afrikában. Ennek következtében meglehetősen ritka génváltozatok is megőrződtek egyes csoportokban. Ez a - normális körülmények között evolúciós előnnyel járó - sokféleség mostanra azonban a kaberek ellen dolgozik.
   
A kutatók a faj genomjának 14 különböző pontján lévő géneket tanulmányozták. Tapasztalataik szerint a génáramlás az utóbbi időben minimális a farkasok egyes falkái között, amelyek a többi kutyaféléhez hasonlóan ragaszkodnak saját vadászterületükhöz, és nem szívesen hagyják el azt. Emiatt nincs esély arra, hogy az egyes csoportok egymással találkozva "frissítsék" génállományukat. További veszélyt jelent, hogy a kutatók szerint még az egyes nagyobb csoportokon belül található szubpopulációk is elkülönülten élnek.
   
Az etióp farkas a többi kutyafélével közös ősétől körülbelül 100 ezer évvel ezelőtt vált el, ekkor került jelenlegi élőhelyére. Mára tökéletesen alkalmazkodott a háromezer méteren felüli magasságban lévő környezethez, ahol leginkább apró rágcsálók jelentik fő táplálékát. Számuk mára drámaian csökkent: mindössze hat populáció él vadon, három további az utóbbi száz évben halt ki. Nagyon könnyen betegszenek meg veszettségben, a szörnyű kór néhány falka 75 százalékának pusztulását okozta. Ezenkívül fenyegi őket az élőhelyeik zsugorodása, amit a klímaváltozás vélhetően felgyorsít.
   
A kutatás során felfedezett genetikai sérülékenységük miatt viszont sokkal nehezebben adaptálódnak a változó környezethez. A szakemberek szerint ezért mesterségesen kell megteremteni az egyes populációk összekötését lehetővé tevő "folyosókat", valamint az állomány méretét akár "kívülről" is megnövelni.