Egyiptomi macska

Közepes termetű, elegáns, arányos felépítésű, vékony lábú, már-már törékeny alkatú, ruganyos testű cica. Feje enyhén ék alakú, orra hosszú és egyenes, zöld vagy arany árnyalatú szeme kifejezetten nagy, mandulaformájú. Viszonylag távol illeszkedő fülei ugyancsak nagyok, kissé hegyesek. Hátulsó végtagjai hosszabbak, mint az elsők, mancsai oválisak, kissé kerekdedek. Farka közepesen hosszú, a vége felé elhegyesedik. Szőrzete dús és rövid, ámbátor valamivel hosszabb, mint a sziámié vagy a keleti rövid szőrűeké. Mintázata egészen sajátos: hátán szabályosan lekerekített foltok - kör alakú pettyek - vonulnak rendezett sorokban. Egy szó, mint száz: valóban nagyon hasonlít a régi egyiptomi macskákra, olyannyira, hogy homlokán viseli sajátos fajtabélyegét: a fáraók szent bogarára emlékeztető "skarabeusz mintát".

Ezeknek a keleti típusú cicáknak a kialakításával az amerikai tenyésztők az ôsi Egyiptom halászó, vadászó macskáit próbálták "feltámasztani": az óegyiptomi mozaikokon, freskókon látható karcsú, elegáns, leopárd-pettyes mintázatú állatokat. A ránk maradt több ezer éves ábrázolások nyakörvvel és meglehetősen különös foglalatosság - vadászat - közben ábrázolják a macskát. Méghozzá nem egér- vagy aprómadárűzés közben. A macska Egyiptomban igazi vadászállat volt! És ha azt nem is tudjuk, hogy mire vadásztak a Nílus-mentén vele, azt tudjuk, hogy több mint 30 évvel ezelőtt néhány amerikai macskatenyésztő egyenesen Kairóból szerzett be olyan cicákat, melyek kísértetiesen hasonlítottak a régi egyiptomi macskákra. Ezeket az állatokat cirmos sziámikkal keresztezték, - így alakult ki a keleti pettyes cirmos, azaz a modern egyiptomi mau.
Érdekes természetű, eléggé magának való, rejtélyes lelkivilágú, öntörvényű, ám kedves, intelligens, ragaszkodó állat. Nőstényei rendkívül jó anyák: nyugodtak, kiegyensúlyozottak, gondosak, odaadók. A kiscicák igen mozgékonyak, játékosak.